1867 – Kiegyezés, melyből nem lett megegyezés

150 évvel ezelőtt az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság megkötötte a kiegyezést. A szerződés aláírását követően megalakult a dualista Osztrák-Magyar Monarchia (indivisibiliter ac inseparabiliter in uno corpore), mely lakosságával és területével Európa egyik legnagyobb és legnépesebb hatalma lett.

A kiegyezés még ma is több szempontból tárgyalható, hiszen vannak történészek, kik ebben a formációban látják a történelmi magyar államiság bukását, míg mások a polgári erényekkel megáldott és felvértezett Magyarországot. Bármely irányban is kutakodunk, mindig érdemes a másik oldal álláspontját is megismerni. Mi most nem kívánjuk bemutatni a kétkedők és hitvallók véleményét, ehelyett képet rajzolunk a dualista rendszer sajátosságairól, a mai olvasó számára fontos információkról.

A kiegyezést megelőzően a jelesebb európai ideológiák közül a liberalizmus hódított egyre nagyobb teret, majd azt követően a liberális-konzervativizmus. Ezen ideológiák mentén szerveződött gyakorlati politika csak a kiegyezést elismerő politikai elitet jutatta vezetői székbe, a rendszert ellenző, tagadó és függetlenségi jelszavakat hangoztató politikusokat és pártokat nem.

A dualista kor politikája a parlamenti intézmények által formálódott. A képviselőházat az 1874. évi, majd az 1913. évi választójogi törvény szabályozta átmentve a 48-as örökséget és újításként mellékelve a dualista jegyeket. A magyar parlamentben rengeteg teoretikus jogász ült, szemben a gyakorlati politikában jártas társaikkal. Az elméleti munka túlsúlya rányomta bélyegét a gyakorlati politizálás térnyerésére, hiszen az elméleti megalapozottság több esetben sem működött a gyakorlati politika szintjén.

A felsőház képviselte a dualizmus ideológiai vetületét, a liberális-konzervativizmust. A felsőház szerepe a rendszer működésében új változásokat hozott, ennek reformjára 1885-ben került sor. A kiegyezés kapcsolatok hálózata és érdekek összeegyeztetése révén jött létre, így a bensőséges viszony segíteni tudta a közjogi rendszer formálódását. A kapcsolatok továbbadása, a következő nemzedékek munkája, remek példa erre a főrendiház. Az  intézménynek minden tagja jogcímet örökölt édesapjától, felmenőitől, így az öröklés politikai értelemben lett a kapcsolatok továbbadása. A jogcímek tehát egyfajta kongregációként erősítették a rendszert, vagyis a status quo-t. A születés, öröklés, mint jogcím konzervatív berendezkedést sugall, míg a választás és kinevezés liberális megfogalmazást tükröz. A konzervatív és liberális berendezkedési modellek arányosan illeszkedtek a közjogiság rendszeréhez. A főrendiház konzervatív elemei az államjog lényegét és hatását mutatták, míg ugyanennek a szervezetnek liberális elemei pedig az innovációt és politikai kreativitást látatták. Íme erre egy példa a korszak egyik ismert folyóiratából, az Athenaeum 1892-es számából: „…bármennyire tudjuk is méltányolni a konservativ érdekek jelentőségét rohamosan előrehaladó korunkban azt semmi esetre sem fogadhatjuk el [teljesen]…”. (482.p.)

A rendszer további elemei közül az uralkodó szerepe is hangsúlyos, hiszen a perszonálunió is garantálta a kiegyezést. Az uralkodó Ferenc József szentesítette a törvényeket, azonos módon mindkét birodalomrészben. Követte a politikai folyamatok alakulását és végül két ország „akaratát“ igyekezett teljesíteni. Ferenc József par excellence adott szituációban egyedül döntött. Döntéseinek politikai következményei és közjogi hatásai elvitathatatlanok voltak.

Az Osztrák-Magyar Monarchia politikai-közjogi rendszere jogállamnak volt tekinthető, ugyanis már 1894-ben egységes jogrend szabályozta a polgárok, a nép mindennapjait, a hatalmi ágazatok szétváltak, a törvények biztonságot garantáltak, végül a politikai elit valóban birtokában volt egyfajta politikai tudásnak, majd kamatoztatott politikai virtusnak. Magyarország jogállami státusa alapján a törvényhozó hatalom letéteményese lett az országgyűlés, a végrehajtó hatalom részben a kormányé, részben az uralkodóé volt, míg a bírói hatalom kevesebb szerepet kapott a megszokott jogoknál.

Tehát hogyan fejlődött 50 évig a közjogi struktúra liberális-konzervatív alapokon? Egyszerűen úgy, hogy a modern demokratikus politikai berendezkedést helyettesítette az arisztokratikus politikai rendszer. Mindezek miatta a dualista államkeret nehezen formálódott az ideológiák kereszttüzében. Egy korabeli teoretikus, az amerikai republikánus Lieber szerint: „conservativism which is an indispensable element of all true liberty”. A dualista rendszer tehát ötven évvel a kiegyezés után sem szilárdult meg. Ennek a jogi hézagosságnak több okát véljük felfedezni, például az általános választójog hiányát. A jogi kodifikáció elvetése maradandóan hátráltatta a rendszer stabilitását, újkeletű problémák fokozatos oldását.

Mi magyarok mindezek ellenére is szívesen emlékszünk vissza a kiegyezés időszakára, hiszen a politika mellett tudományos eredményekben a világ előtt jártunk. Idén emlékezzünk együtt e neves évfordulóra, a magyar történelem egyik fontos időszakára.

Sakáč Roland