A halál

Károly Zsolt: A halál

Simogat és megérint,
A hideg ráz, szó szerint.
Arcomba szuszog és morog,
Az arcát nem láthatom.

Halovány a teste, átlátszó,
Alkata füstölgő, párolgó,
Szürke és fekete, könyörtelen,
Egy mozdulat s máris végem.

Lassan lépked, körbejár,
Átölel, és bárhol megtalál.
Simítása már fáj, csak árt,
Eljött s már nincs tovább.


Károly Zsolt: Egy porszem

Csak közeledik, csak jön.
Csendesen magához köt.
Kezeimben már nincs élet,
A sötét árnyék megérkezett.

Lágy kezei még simogatnak,
Mígnem csak megfojtanak.
Átöleli testem, lelkem,
Mindent felemészt belőlem.

Nem marad, csak egy porszem,
Egy darab élet, mi újra élhet,
Egy remény, mely felcsillan,
Mint az égbolton egy új csillag.