A karácsony elvilágiasodása

A karácsony világéletében egyházi ünnep volt, annak ellenére is, hogy időzítésével szinte lefedték a pogányok téli napfordulós ünnepét. Sebaj, kellett ez, ők is könnyebben áttértek, mi is jól jártunk. Krisztus urunk születésének megünneplése az egyik legnagyobb ünnep a feltámadásával egyetemben.

De történt valami. Hogy mi, azt az angol nyelvben tudjuk legkönnyebben nyomon követni. Volt egy Christmas-unk, Krisztussal a középpontban, ám szépen lassan kikerült belőle Krisztus, és lett egy X-mas. A minden más téren fellelhető hígulás. Elég beírnunk a Google képkeresőjébe, hogy Christmas: aranyalmák, feldíszített fenyőfák, és “Télapók”.  Ma a karácsony már a bevásárlási lázról, a meghittségről, a szeretetről meg a hóról szól, holott köze nincs hozzá. Ahogy a húsvétnak sincs a nyúlhoz, úgy a karácsonynak sincs köze a bevásárláshoz vagy a boldogsághoz. A karácsony ünnep, ünnep a legnemesebb értelemben: a Megváltó, Isten fia több mint kétezer éve megszületett, hogy aztán kereszthalált haljon, és feltámadjon értünk. Nem az van, hogy hóhullásban énekeljük a Last Christmas-t, vagy ne adj Isten joviális elhízott vénembereket várunk reggelre. A karácsony nem erről szól. A karácsonynak csupán kellemes velejárója a szeretet, a boldogság, a meghittség, meg a havazás (már ha adatik). A karácsonynak Jézus Krisztusról kell szólnia. Abban a korban, amikor egyre többen fordulnak el Istentől, és abban a korban, mikor az éjféli misén a templom létszáma épphogy megüti egy erősebb vasárnapét. Abban a korban, mikor a társadalom igényli az ateizmust, és amikor Istent megtagadni erény.

“Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.”
(Jn 1,1-18)