Ádám almái

A skandináv filmdrámáknak megvan a maguk varázsa, illetve megvan a maguk sajátságos, szerintem imádnivaló humora, ami kicsit hajaz az abszurd, fekete humorra. A skandinávok még tudnak jó filmeket forgatni, megmaradtak rétegfilmnek, nem céljuk az embertömegek kiszolgálása.

Ezen zsáner egyik kimagasló filmje az Ádám almái, amely dán-német korpdukcióban került ki Andres Thomas Jenses kezei közül, aki olyan remek filmeket is jegyez, mint a Zöld hentesek, vagy a Gengszterek fogadója (itt is megfigyelhető a magyar fordítás dillentantizmusa, mint mondjuk az Erőszakik esetében is).
A filmet Mads Mikkelsen főszerepli, aki ismerős lehet a Zöld hentesekből, a Vadászatból, vagy épp a Hannibal című sorozatból is, ahol Hannibal Lectert alakítja.

ádám

A film besorolása vígjáték, annak ellenére, hogy rengeteg drámai hatással bír, és a humora elég nehezen fogyasztható, egyszerűen ehhez lelkiállapot kell.
A történet egy börtönből szabadult neonáciról, Adamról szól, akinek 12 hetet kell eltöltenie egy kolostorban a békés pappal, Ivánnal, illetve a kolostor többi lakójával, akik között van pakisztáni bűnöző, és alkoholista teniszjátékos, is.

2323465ádám

Adam mindvégig felforgató magatartást mutat, de beadva a derekát, elhatározza, hogy almatortát süt a pap büszkeségének számító almafából.
Hiába az elhatározás, az almafát varjak támadják meg, aztán villám is sújtja, a sütő pedig elromlik. Iván szerint mindez a Sátán műve, ám Adam szerint a Sátán nem is létezik, és minden Istennek köszönhető.
Kettejük konfliktusából adódik a katarzis.

A film remek humorral, hangulattal, párbeszédekkel bír, ahogy a skandináv filmek túlnyomó része is. Elsősorban dráma, másodsorban pedig vígjáték, és fontos és meredek talajon egyensúlyoz, ráadásul olyan kérdéseket tesz fel, amelyeket kinek-kinek magának kell megválaszolnia.

A cikk eredetileg a nyomtatott Ász  2016. májusi kiadásában jelent meg.