Beszámoló

Zajlik az élet a teológián

2016. október 4-én Wim Verboom, hollandiai professzor tartott négy előadást Református Teológiai Karunkon. Előadásaiban a Heidelbergi Kátét vizsgálta négy szempont szerint: történeti-teológiai jegyzetek, didaktikus, illetve pedagógiai, dogmatikai-teológiai és gyakorlati-teológiai megjegyzések alapján. A fordítást köszönjük Karasszon István professzor úrnak. Siák Magdolna

[ Tovább... ]

Új szemeszter vette kezdetét az RTK-n

2016. szeptember 19-én kezdetét vette az új akadémiai év az ismét akkreditáló Selye János Egyetem Református Teológiai Karán. Ezzel egyetemben már az első héten el is kezdődtek a hagyományos szerdai konvokációs előadások. 2016. szeptember 21-én Albert András, magyarországi lelkipásztor látogatott el a teológiára. Előadásának témája “Gróf Bethlen Miklós, a református államférfi” volt. Az érdekes gondolatokat,

[ Tovább... ]

Kárpátalja Selyés szemmel

A hétvégén a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának keretén belül eljuthattam a történelmi Kárpátalja régióba. Kárpátalja egészen 1945-ig osztozott a Felvidékkel, sorsközösséget, testvériséget vállalt bele, ám az urak, akik a világ dolgait irányítják aztán másképp döntöttek: 1945-ben elcsatolta a Szovjetunió, és Kárpátalján 1991-ig vörös, 1991-től pedig kék-sárga zászló lobog. A Magyar Ifjúsági Konferencia által kínált

[ Tovább... ]

Lezárult a 12. Komáromi Egyetemi Napok

A Komáromi Egyetemi Napok zárónapján, azaz pénteken sor került a már megszokottá vált Sirály kollégiumbeli ébresztőre, a SerKENtőre, ami után a szervezők zsíros-, illetve lekváros kenyérre, és teára invitálták a kollégiumok lakóit, hogy így is növeljék a hallgatók közérzetét. Délelőtt tíz órától sor került a már hagyományossá váló Futás a jövőért rendezvényre, amely futás szimbolikus

[ Tovább... ]

A 12. KEN sportnapja – csütörtöki beszámoló

Ha a szerda a tudományosság, akkor a csütörtök a sportok jegyében telt a Komáromi Egyetemi Napok negyedik, egyben utolsó előtti napján. Nyolctól került megrendezésre a teremfoci-bajnokság, azt követte a KEN Open elnevezésű tenisztorna a Sirály kollégium sportpályáján. Fél tíztől zumba várta az érdeklődőket az egyetemi tornateremben, majd ugyanitt tizenegy órától a StreetBall bajnokság került megrendezésre.

[ Tovább... ]

A 12. Komáromi Egyetemi Napok szerdai napja

A szerdai nap reggele a hagyományoknak megfelelően a tudományosság jegyében telt, hiszen hat szekcióval és negyvenhét pályamunkával indult a Tudományos Diákköri Konferencia. A beérkezett pályázatok mindegyike magas színvonalat képviselt, de a TDK is a verseny szellemében zajlik, így sajnos nem kaphatott minden munkahelyezést. A konferencia résztvevőinek előadását számos hallgató kísérte figyelemmel, amivel remélhetőleg motivációt kaptak

[ Tovább... ]

12. Komáromi Egyetemi Napok – kedd

A XII. Komáromi Egyetemi Napok második napja is hasonlóan izgalmasnak és érdekesnek ígérkezett, mint a nyitónap. A napot kilenckor Karácsony Péter, a Selye János Egyetem docense indította, aki a migrációról, annak hátteréről és okairól tartott előadást, a véres valóságot sem kímélve. A képes beszámolóból megismerkedhettek az érdeklődők a háborúkat megelőző virágzó életről a Közel-Keleten, illetve

[ Tovább... ]

Elstartolt a 12. Komáromi Egyetemi Napok

Immár tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Komáromi Egyetemi Napok. A megnyitón Szabó Dávid, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte a vendégeket, majd egyetemünk rektora, Tóth János mondta el ünnepi beszédét. A rektor úr a megnyitó beszédében a tizenkettes számot elemezte, majd beszámolt az elkövetkező programokról is. Az ünnepi köszöntő után Kaszás Géza, színész, A Lovaszíjász c.

[ Tovább... ]

RTK konvokációs előadás – videó

2016. március 16-án, szerdán Ibos Henrietta, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SzRKE) igazgatónője tartott konvokációs előadást Református Teológiai Karunkon. Előadásában a SzRKE diakóniájára, a diakónián belüli lehetőségekre és kihívásokra tért ki. Sokan úgy tudják, hogy a diakónia, a szeretetszolgálat és az egyház minden esetben kézen fogva járnak. Azonban ez csak egy fajtája a diakóniának. Két

[ Tovább... ]

SHS heti videó összefoglalója

Az elmúlt hét sem telt eseménytelenül egyetemünkön. 2016. március 9-én, a Konferenciaközpont dísztermében, Dr. Szabó Sándor orvosprofesszor tartott előadást. Témája egyetemünk névadójának munkássága és a stressz volt. Az előadásra rengetegen érkeztek, nagy sikerű volt. Ezt követően a délután folyamán Dr. Békefy Lajos tartott előadást a Református Teológia Karon. Érdekességeket halhattunk Lepsius tudósításáról és az örmény

[ Tovább... ]

SHS – Elő nőnapi buli és Kocsmatúra videó

Nőnap alkalmával, egy hatalmas bulival várta a Pince klub a hölgyeket és őket ünneplő férfiakat. Ezúton is szeretnénk felköszönteni az ünnepelteket! V. Kocsmatúra a Selye János Egyetem Hallgatói önkormányzata által került megrendezésre. Egyetemisták kicsit kikapcsolódhattak és ismerkedhettek egymással. Nem utolsó sorban végigjárhattak néhány vendéglátó iparegységet, többek közt a Pincét Ramsest és a Vikinget. SHS

[ Tovább... ]

Selye János Egyetem 2016-os nyílt napja – videó

A tavalyi sikerekre nézve idén is egységes nyíltnapot szervezett a Selye János Egyetem, tehát mindhárom kar a Konferencia-központban képviseltette magát. Drónok, robotok, nyereményjátékok és sok ehhez hasonló érdekesség várta a leendő hallgatókat. A Gazdaságtudományi, a Tanárképző és a Református Teológiai Kar ismertette tanulmányi programjait.  Továbbá bemutatkozott a Hallgatói Önkormányzat, az Egyetemi Könyvtár, a Karrier-tanácsadó Központ

[ Tovább... ]

Százak Tanácsa és Böjte Csaba az egyetemünkön – videó

A téli vizsgaidőszak után újra életre kelt az egyetem s falai között különböző események kerültek megrendezésre. 2016. február 17-én a Református Teológiai Kar megtartotta az első konvokációs előadását a Százak Tanácsával. Témájuk a magyarság szükség és érték volt. Az előadáson felszólalt Szijártó István – irodalomtörténész, a Százak Tanácsának elnöke, May Attila építészmérnök és az Expo-team

[ Tovább... ]

Böjte Csaba a Selye János Egyetemen

Csütörtök délelőtt megtelt a Selye János Egyetem díszterme Böjte Csaba előadása alkalmából. A ferences rendi szerzetes a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a Helios Spes Polgári Társulás jóvoltából látogatott az Egyetemre. BUMM-HÍR

[ Tovább... ]

Élőlánc Komáromban – videó és galéria

2016. február 5-én Komáromban a Klapka téren, délután három órától az oktatásügyért demonstráltak a tanárok, szülők, diákok és a támogatók. A megmozduláson az elégedetlen pedagógusok élőlánccá alakulva, kezükben csengőkkel és sípokkal járták körbe a belvárost, hangot adva a véleményüknek. A helyszínen Tóth Gábor köszöntette a jelenlévőket. A közös ügy érdekében hallhattuk Jókai Tibor valamint Várady Kornélia

[ Tovább... ]

SHS szemeszterzáró videó

2015. december 15-én a Hallgatói Önkormányzata megtartotta az évzáró összejövetelét. Szabó Dávid megnyitó beszéde után, sült malac került terítékre. 

[ Tovább... ]

GTK Csapatépítő est és Mikulás póker

Az SHS videó összefoglalója a GTK-s csapatépítő estről és a Mikulás pókerről. 2015. december 8-án, az esti órákban, a Gazdaságtudományi kar Hallgatói Önkormányzata, nem hagyta pihenni aktivistáit. Fergeteges csapatépítő összejövetelt tartott a Pince klubban. Mindnyájunk remek hangulatát a Maffia elnevezésű társas szójáték alapozta meg, melyet kártyapartik követtek. Természetesen számos csapatépítő jellegű, ámbár igencsak baráti hangulatú beszélgetésre

[ Tovább... ]

Navracsics Tibor és Csáky Pál egyetemünkön

A mai nap folyamán tiszteletét tette egyetemünkön Csáky Pál európai parlamenti képviselő, és Navracsics Tibor az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, hogy előadást tartsanak az egyetem akadémiai közösségének. Már a nagyszámban megjelent hallgatók is bizonyították, hogy európaiságunk nem érdektelen a jövő értelmisége előtt.  Kezdetben Tóth János rektor úr beszédében üdvözölte a megjelenteket.

[ Tovább... ]

Dicsőség a legyőzötteknek!

Középiskolai éveim  során mindig terveztem kijutni a Gloria Victisre, a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei szintű ’56-os megemlékezésére, de sajnos sosem adatott meg, főleg azért, mert versenyhez volt kötve. Az kellett ahhoz, hogy eljussak, hogy a Selye János Egyetemen kezdjem meg tanulmányaimat. Alig egy hónappal az ünnepélyes tanévkezdés után megadatott, hogy képviselhessem az egyetemet – többedmagammal –

[ Tovább... ]

Gilice 2015 – egy túlélő beszámolója

Selye, HÖK, Rumadai – ezek a szavak kavarognak bennem a gólyatábor után. Nehéz definiálni, hogy mi is ez. Mielőtt átéltem, átéreztem volna, azt gondoltam, hogy valamiféle csapatépítős, szórakozgatós tábor lesz. Csalatkoznom kellett egy hatalmasat, ugyanis a gólyatábor sokkal, de sokkal többet adott ennél. Hatalmas élményeket, nagyon nagy bulizásokat, új ismerősöket, barátokat, és mindent, ami csak

[ Tovább... ]

Gilice 2014 – egy „túlélő” élménybeszámolója

Gólyatábor – első hallásra gondolatba ejtő, vajon mit is takarhat ez a szó? De minden bizonnyal felejthetetlen élményeket, jó szórakozást, új ismeretségeket, egy életre szóló barátságokat – gondoltam. És, hogy ez így történt-e vagy sem, a következő sorokból hamarosan kiderül.

[ Tovább... ]