BLOKK

Károly Zsolt: BLOKK

I

Fények járnak táncot a falakon,
Piros, sárga, zöld, szivárványos.
Dübörgő zene kíséri táncát,
A tömeget őrülten járja át.

Italozással telik ez a idő,
Cigarettafüsttől ködös a levegő.
Egyik sarokban győztes a kártyában,
A parkettet a banda felszántotta.

A hátsó sarokban az érzelmek,
Az úr felvállalja a szerelmet.
Őszintén beszél a szeretetről,
A hölgy nevetve, mosolyogva fogja föl.

Felvállalja az akkori félelmét,
A lány félve körbenéz.
Vajon mit akar s mi lesz,
Az elkövetkezendő időkbe…

II

Úgy szeretnélek, ahogy senki más…

III

Őszinte érzelmek,
Lángoló szerelem…
Zavaros, ködös levegő,
Elmúlt már sok idő…

Fájdalmas vallomás,
Több éves várakozás…
Milyen nehéz dolog,
Felvállalni azt, hogy…

Azt, hogy én szeretlek,
Azt, hogy én értelek…
Azt, hogy várok rád,
Míg a szívem kalapál…

IV

Mindig hittem a szépbe és jóba…

V

Könnyek jönnek szememre,
Ő tényleg nagyon szeret.
Fogalmam sincs, hogy mi legyen.
Hol legyek s mit tegyek?

Hol nevetek rajta most,
Hol szomorúan hallgatom.
Könnyeim törölgetem,
Megható őszinte beszéde.

Csak ennyit mondott:
„Én az a fajta ember vagyok,
Aki a saját szomorúsága fölött,
Mindig tartott egy darab kék eget.”