vers

Don-kanyarból

Károly Zsolt: Don-kanyarból Remeg kezem, remeg lábam. Ide kerültem a Don-kanyarba. Nem kértem, nem is akartam, Kényszerítettek, besoroztak. Elszakítottak a családomtól, Otthonomtól, szép hazámtól. Nem csókolom többé kedvesem, Leányommal már nem nevetek. Csak az emlékek maradtak, Itt, a messzi Don-kanyarba. Hol nem csak az orosz golyók röpködnek, Hanem a fagyhalál is közeleg. Károly Zsolt: Levél

[ Tovább... ]

Gyönyörűség

Károly Zsolt: Gyönyörűség Magdinak Ültem vele szembe, Csak a szemét néztem. Hallgattam s figyeltem, Ahogy mesélt énnekem. Közben néha gondolkodtam, Ahogyan Őt csodáltam. Van e még egy ilyen teremtés, A Földnek kerekén? Állandó mosoly az arcán, Mikor látom, mindig vidám. Szemei csodálatosan csillognak, Mikor rám néz mosolyogva.

[ Tovább... ]

Eljő az Emberfia

Károly Zsolt: Eljő az Emberfia Vadkerti Bálintnak Én megmondtam nektek, Hamis próféták hirdetnek. Jeleket s csodákat tesznek, Hamis krisztust éltetnek. Vigyázzatok, vigyázzatok! A nap majd szépen kialszik, Akkor majd a hold sem fénylik. Hullani fognak égről a csillagok, Oszlopok remegnek a talajon. Figyeljetek, figyeljetek! Közeledik majd a nyár, Levél zöldít a fügefán. Látjátok majd az

[ Tovább... ]

Kassa

Elsikló tekintetek tovaszálló füst között, borús idő jár most a deli város fölött. Minden kínját, szenvedés’t majd továbbörökíti, de még így is homályból diadallal tűnik ki. Kitűnik, mert míg vész dúl, hangosan s őrjöngve, addig tornyaiban pár délceg vitéz őrködve őrzi lángját az ősi, rég feledett erőnek, megvetéssel, bánattal már sohasem törődnek. Régmúlt, szebb korok

[ Tovább... ]

A halál

Károly Zsolt: A halál Simogat és megérint, A hideg ráz, szó szerint. Arcomba szuszog és morog, Az arcát nem láthatom. Halovány a teste, átlátszó, Alkata füstölgő, párolgó, Szürke és fekete, könyörtelen, Egy mozdulat s máris végem. Lassan lépked, körbejár, Átölel, és bárhol megtalál. Simítása már fáj, csak árt, Eljött s már nincs tovább. Károly Zsolt:

[ Tovább... ]