Divide et impera

Oroszország és Kína. Posztkommunizmus és kommunizmus-szocializmus. Két világhatalom, eltérő fejlődési és történeti mutatókkal, sajátos jövőképpel. Egy közös pontja mégis van a két országnak: lassú és csendes birodalomépítés.

Ki ne emlékezne a 2014-es orosz-ukrán konfliktusra, a Krím annektálására és Donyeck hősies küzdelmeire. Az orosz vezetés már akkor megmutatta mire is képes katonai erővel, nyomásgyakorlással tervei elérésében. A „keleti kolosszus” Ukrajnában elért sikerei után a balti országok felé tekintget. A balti országok NATO tagként katonai védelem alatt állnak, egy esetleges orosz intervenció komoly konfliktust, háborús állapotokat generálhat. Lettország, Litvánia és Észtország nem érzik az észak-atlanti szövetség erejét, tartanak az orosz katonai beavatkozástól. Nem újdonság a kis országok félelme, hiszen 1945 után beköszönő szovjet uralom mély nyomokat hagyott a kis nemzetek életében, különösen azért, mivel ma is több száz orosz nyelvű közösség él ezekben az országokban. Putyin külpolitikájának körvonalai, elnöki megbízatásának feladatai elérkeztek a megvalósításhoz. A politikai szakirodalomban közeli külföldnek nevezett régió tehát stratégiailag igen értékes az orosz diplomácia számára, így ennek megközelítése kulcsfontosságú és kiemelt. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter többször hangsúlyozta: tudjuk az Egyesült Államok kelet-európai politikájának értelmét és közel-keleti szerepvállalását, illetve figyeljük az amerikaiak lépéseit. Oroszország tehát kész nyugati határainak kiterjesztésére, ismerve az amerikaiak tapogatózó külpolitikáját, ennek hosszú távon van esélye. Az évekkel ezelőtt kivetett gazdasági szankciók már nem sokáig tarthatók, Oroszország ugyanolyan csendben, mégis sikeresen végrehajtja tervét, mint tette azt 2014-ben. Úgy gondoljuk, a NATO amerikai támogatás nélkül nem lenne az a szervezet ami, és ezt az oroszok is tudják. Az amerikai elnökválasztás megmutatja majd milyen vezetői struktúra kerül az ország élére, ezzel eldől a NATO katonai és stratégiai terveinek sorsa. A balti országok tehát két nagyhatalom közé szorultak, kérdés mely rendszert akarják igazán: az amerikai katonai védelmet, ami érdekpolitizálás miatt váratlan fordulatokat vehet, vagy az orosz befolyás intenzitását, a nemzet állami szuverenitás csorbítását. Félő, hogy a kisnemzetek európai történetét ismerve, nem az adott állam dönt politikai-katonai orientáltságának milyenségéről, sokkal inkább az aktuális nagyhatalmi helyzet.

Térjük át egy újabb birodalomépítő országra.

Kína napjainkban egy picit más utakon jár. Az oroszokkal ellentétben a katonai erőfitogtatás és tervezés helyett, gazdasági úton próbál birodalmat építeni, mondjuk majd másfélmilliárdos piaccal nem olyan nehéz. A dinamikusan gyorsuló kínai gazdaság hamarosan a világ fejlődését is megváltoztatja. A gazdasági reformok mellett kénytelenek lesznek politikai változásokat is kieszközölni. A „társadalmi nyitás” napirendi pont a kínai bel- és külpolitikában, hiszen nyugati elemzők szerint az emberi jogok gyakran sérülnek, márpedig a gazdasági eredmények futószalagon való szállítása, a jövő konjunktúrája politikai rásegítéssel, társadalmi mobilitással működik igazán. Jól példázza ezt „Tienanmen öröksége”, az éves megemlékezések és összefogások. 1989 júniusában hatalmas diáklázadások kezdődtek Peking központi terén, mely lázadásokat, megmozdulásokat a Kínai Kommunista Párt tankok, nehézfegyverek segítségével levert. Közben az évek múltak, az esemény mégsem merült feledésbe. Ma is együtt gondolkodnak Tienanmen hatásában, a dolgos kínai nép reménnyel néz a jövőbe. A nagy gazdasági átalakulás elhozza a társadalmi egyenlőséget, a vagyon egyenlő elosztását, ahogyan a nyugati jóléti államokban? Valószínűleg nem. A tradíciók, hit, vallás és kultúra aligha tudja felülírni a politikai rendszer visszáságait, a tekintélyelvű és berendezkedésű államhatalmat. Ezen formulák közös nevezőre hozása lehetetlen, rejtély Kína következő húsz évének társadalmi és politikai együttállása, nem úgy gazdasági sikeressége. Bármennyire is örökös, vagy átvett egy politikai rendszer, bármennyire széles jogokat ad vagy szigorú szabályok szerint igazgat, minden esetben társadalmi erejének köszönheti távlati eredményeit.

2016, 2017 és 2018 a nagyhatalmak éve lehet, Kína és Oroszország megosztja és uralja majd Európa és a világ kérdéses területeit és gazdasági térségeit.

Sakáč Roland