FegyverjátszMA

2016 több terrorcselekményt hozott Európában, mint a korábbi években együttesen. Brüsszelben, Nizzában, Berlinben és más városokban pokolgépek, géppisztolyok, végeláthatatlan mészárlás rendítette meg az ott élők életét. A terrorizmus nem kímél nemeket, korcsoportokat és vallási közösségeket, egységesen és szervezetten lecsap minden európai polgárra. Ezen események emlékére készítettem egy rövid politikai drámát, melyben nincs biztonság, magánélet és nyugalom, csak feszültség és káosz.

Moszkvában fél kettőt ütött az Uszpenszkij székesegyház óraja, így Nyikolajev elindult szokásos napi sétájára. Csendes utcákon barangolt, szigorú tekintetét valamennyi járókelőre szegezte. A Bolsoj-Kazennyij utca sarkán gyanús tevékenységre lett figyelmes. Két egyszerű orosz gyermek éppen órát árult, miközben egyikük apró ujjaival az érkező diplomaták, művésznők és jól szituált polgárok tárcáit igyekezett begyűjteni. Nyikolajev szúrós tekintete nem tűrte az efféle illegális üzletág folytatását. Mielőtt azonban továbblépett eszébe jutott saját feladata:

– Nem figyelhetem az egyszerű orosz gyermekeket. Nekem más feladatom van. Feladat és kötelesség, tekintet és gondolatok – Nyikolajev végül továbbindult.

Egy óra múlva már nem is emlékezett az egész szituációra. Az irodaház elé ért, majd belépett, felfelé halad a harmadikra. A falak egyszerűen mázolva, kevés díszítés, egyre több megosztó ajtó és folyamatosan uralkodó csend. A folyosó végén a 17-es szoba. Nyikolajev megállt, megigazította nyakkendőjét, felöltőjét, végül előkapta revolverét és csőre töltött. Egy mozdulattal kinyitotta az ajtót, mely a falnak csapódott, a forgószék megfordult, Kornyejev fegyvere besült agyvelejének apró részecskéi és a fröccsenő vér pernyeként hullott az íróasztalon található Panasonic típusú telefonra, a falon függő ismeretlen avantgárd festményre és díszes órájára. A csend megtört, Nyikolajev újra töltött, hiszen a szemközti szobából két jól megtermett takarító legény lépett elől, akik ököllel igyekeztek érvényt szerezni akaratuknak. Nyikolajev egy határozott mozdulattal az elsőt térden lőtte, a most bekövetkezett visítás mellett ököllel tompította a földre rogyó legény állkapcsát. Ekkor jöhetett a második takarító, kinek kirúgta a lábát és azonnal tarkón lőtte. A jelenet körül belül 3 percig tartott. Nyikolajev ekkor a szenvedő és vérző első legényhez lépett. A szemek most találkoztak igazán, a viszony nem volt kérdéses, élete most már a profitól függött és már csak másodpercek voltak hátra, a fiú így szólt:

– Tudom, hogy mit tettem, én csak azt tettem, amire ők kértek, kérlek, ne tedd, meg tudjuk beszélni.

– Feladat és kötelesség, tekintet és gondolatok.

– Mit hablatyolsz itt?

Az utolsó szót újabb lövés süvítette keresztül. A profi vörös kendőjével megtörölte fegyverét, megigazította felöltőjét és egy mozdulattal cipője orrát fényesített. A munka végeztével, teljes nyugalommal az épület elé ért, ahol Kornyejev kocsijába pattant. Megragadta a kormányt, gyújtott és elhajtott. A kiérkező rendőrök már csak három hullát találtak.

Két hét telt el az utolsó munka óta. A profi pénztárcájában számlálta az apró pénzt. A szervezet egyik tagja halott a másik szökésben van, mi lesz a következő lépés – merengett Nyikolajev. Az éppen aktuális sportkocsi felé igyekezett mikor csörögött a telefonja. A profi felvette.

– Igen tessék

– Szervusz Nyikolajev, Garmash vagyok. Holnap Párizsban találkozom Kurickajával repülj oda a délutáni géppel és megszerezzük a csomagot.

– Szervusz Garmash. Estére tudok ott lenni, a húgomat kell pesztrálnom, aki ma jön a fővárosba.

– Tudod, hogy nem érdekel a család, oldd meg.

– Nem mondtam, hogy nem leszek ott, vigyázz a lányra!

– Tudod, hogy jó kezekben van – ekkor nevetett, majd lecsapta.

– Te baromállat, ne nevess – ezt Garmash már nem hallotta.

A férfi elegánsan jelent meg a New York sugárúttól jobbra, a Rue de Beethoven-en a L’Astrance étterem előtt. Enyhén hűvös szél lengedezett. Alekszej Mihailovics Salamander cipőt, szűken szabott Pierre Cardin nadrágot és divatos kabátot viselt. Jobbra nézett, nem látta a várva várt nőt, balra tekintet ott sem észlelte őt. Megnézte a Cartier Calibre óráját, mely fél 3-at mutatott, erre az időpontra egyeztették a találkozót. Néhány perc múlva valaki ráköszönt:

– Üdvözlöm, Alekszej Mihailovics Garmashhoz van szerencsém?

– Igen kedvesem. Ön bizonyára Szvetlana Dmitrijevna Kurickaja, jól gondolom?

– Így van én vagyok. Alacsonyabbnak képzeltem, közös barátunk nem jelezte az adottságait – mikor ezt mondta gyorsan végig mérte Garmash.

– Valóban meglepőek az adottságaim – jelezte Garmash szemével mélyen a hölgy dekoltázsától felfelé haladva. A férfi arcát kaján mosoly övezte, erre a hölgy is elmosolyodott.

– Javaslom, fáradjunk beljebb – Alexei kinyitotta a bejárati ajtót, ez idő alatt teljesen végigmérte a nőt, aki kellemes parfüm illatot árasztott.

Az étteremben kifogástalan francia elegancia, páratlan miliő fogadta az odaérkező párokat, családokat, vendégeket. Modern stílusban épült a hely, a bejárati ajtótól balra a pincérek sorakoztak, szemben karamell színű széksorok, fehér terítők esztétikus sokasága, ezüst tartóoszlopok és sötétkék falak. Az utcáról beszűrődő fény teljesen megvilágította az étterem minden részét. A bejárttól számított harmadik asztalnál foglaltak helyet. A kabátjukat, a felöltőt és valamennyi kiegészítőt a személyzet a ruhatár felé vitt. Közben a pincér étlapot hozott, majd felírta a ház vendégeinek kötelezően járó kávét vagy gyümölcslét.

Alexei Mihailovics és Szvetlana Dmitrijevna gondosan méregette a kínálatot, miután választottak, intettek a pincérnek ki közben a többi asztalt szervírozta. A patinás hely pincére ránézésre francia nyugodtságot és kimértséget sugallt, már több éve a szakmában lehetett.

A pincér felvette a rendelést, majd távozott. Szvetlana Dmitrijevna így szólt:

– Ön minden nőre, így mosolyog?

– Nem mindenre csak, akivel megismerkedem.

– Közös barátunk óva intett attól, hogy jobban megismerkedjünk… vagy tévedek?

– Közös barátunk nyilván tévedett, mivel még nem ismerkedtünk meg.

– A társalgás az ismerkedés egyik formája.

– Ez így van, a személyes részeket hagyjuk későbbre, térjünk a tárgyra.

– Ön tudomásom szerint megkapta Nyikolajev csomagját, melyet Domodedovói repülőtéren helyeztek el a 3/A nevű csomagmegőrzőben.

– A csomagot átvettem és tartalmát megismertem.

– Kedves Szvetlana Dmitrijevna bizonyára tudja, hogy a csomag számsora csak ideiglenes kód, mely havi szinten változik.

– Nyikolajev szerint nem változik

– Szvetlana Dmitrijevna csak nem gondolja, hogy ilyen értékes csomagot állandó kóddal küldünk Franciaországba – Alexei Mihailovics erősen csóválta a fejét.

– Ön nyilván megbízhatatlannak tart, de feletteseimnek eddig nem okoztam csalódást.

– Csalódás csak a szerelemben létezik, az üzlet és a munka világában hibák keletkeznek – ekkor Alexei Mihailovics körbenézett nincsen-e megfigyelő az étteremben.

– Már megbocsásson Alexei Mihailovics a munka eredményeit nem Önnek, hanem Nyikolajevnek kell továbbítanom.

– Ami Nyikolajevé az egyben az enyém is – erre ismét kaján mosoly jelent meg a férfi arcán.

Az eszmecsere közben a pincér meghozta a kért ételeket. Mindkét vendégnek felszolgálta:

– Bon appétit Monsieur.

– Merci.

– Bon appétit Madame.

– Merci

Mindketten egymásnak is jó étvágyat kívántak, majd neki láttak az ételek elfogyasztásának. Ekkor az utca másik oldalán parkoló Peugeot 407 SW hatalmasat robbant. Három közel-keleti férfi tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre, csak úgy záporoztak a golyók, mindenki fejvesztve menekült. A hangos kiabálás még nehezebbé tette a hatóságok munkáját, hiszen nem lehetett tudni, hogy az elkövetők mit akarnak. Politikai és vallási jelszavakat kiabáltak, miközben újra és újra töltötték fegyvereiket. A túloldalon a L’Astrance-ban, üzletekben, lakóházakban a székek és asztalok mögé bújtak. Garmash és Kurickaja megbújva egymásra nézett, a nő könnyeivel küszködött, míg a férfi erősen verejtékezett. A félelmet nem lehet megszokni, csak megélni.  

 

Félóra után abbamaradt a lövöldözés, a rendőrkordonok mögül felszólították a három férfit, feltartott kézzel lépjenek elő és ne álljanak ellen. A támadók előléptek, de mire a kommandósok leteperték volna őket, összekulcsolt kézzel a kordonnak rohantak, mindhármukat szitává lőtték. A városban még órákon át takarították a romokat.

 

Sakáč Roland