Gilice 2015 – egy túlélő beszámolója

Selye, HÖK, Rumadai – ezek a szavak kavarognak bennem a gólyatábor után. Nehéz definiálni, hogy mi is ez. Mielőtt átéltem, átéreztem volna, azt gondoltam, hogy valamiféle csapatépítős, szórakozgatós tábor lesz. Csalatkoznom kellett egy hatalmasat, ugyanis a gólyatábor sokkal, de sokkal többet adott ennél. Hatalmas élményeket, nagyon nagy bulizásokat, új ismerősöket, barátokat, és mindent, ami csak egy kis köszönőviszonyban van a szórakozással.

Mivel távol élek Komáromtól, ezért már szerda este elindultam, hogy reggel hatra ideérhessek, és átvegyem a szobámat. Szoba átvétele után ismerkedés, majd a gólyatáboros regisztráció következett. A regisztráció során – amely a Sirály kollégium földszintjén található HÖK-irodában történt – átvehettük gólyacsomagjainkat, amik a kötelezően hordott gólyatáboros póló és gólyacsőr mellett még egy gólyakalauzt is kaptunk, hogy könnyebben tudjunk eligazodni a táborban, illetve a tábor szabályzatát, amely kötelező érvényű volt mindenkire. Ez utóbbit a szervezők el is mondták a kollégium előtt, ahol a buszokra várva megtanulhattuk a népszerű Selyés-skandálásokat, és megkezdhettük az ismerkedést, ami a táborba érve még intenzívebb. Ekkor megtudtuk, kik a csapattársaink, és kik lesznek a gólyaszüleink, akik – legalábbis elméletben – bevezetnek a kreditek, zh-k és vizsgák varázslatos világába, és akikhez bármikor fordulhatunk, ha valami problémánk, vagy kérdésünk van – és nem csak a gólyatábor alatt, mert rájuk mindig számíthatnak a gólyák. A tábor első napja amolyan könnyedebb szórakozással, csapatépítéssel, Rumadai-tánccal, és természetesen bulival telt.

Másnap megkaptuk a reggeli ébresztést Batyitól, aztán megreggelizve, kissé fáradtan, de annál nagyobb kedvvel buszokra ültünk, hogy tiszteletünket tegyük Szent István államalapítónk szobra előtt, s hogy megkoszorúzzuk azt. Az egyetem konferenciaközpontjába érve részt vettünk a tanévnyitón, amikor is közelebbi képet kaphattunk magáról az egyetemről. Ezután a vásártéren megalkottuk csapatunk zászlaját és indulóját, majd azt skandálva bejártuk Komárom szórakozóhelyeit, hogy megmérettessük magunkat a csapatversenyekben. Felemás sikereket értünk el, de mind jól tudtuk, hogy a részvét és a szórakozás a legfontosabb, a helyezés csupán másodrangú, hiszen ebben a versenyben mindenki nyer. Miután minden helyszínt bejártunk, a Klapka-téren csatlakoztunk a többi gólyacsapathoz, hogy összemérhessük hangunkat, aztán az elmaradhatatlan Rumadai következett, majd egy közös fotó, s Komárom város polgármesterének kedves, köszöntő szavai.  Visszaérve Koppánymonostorra vacsora, majd esti kikapcsolódás következett, természetesen, zenével.

A harmadik napon mindenkin látszott, hogy kissé megviselte a már két napja tartó féktelen szórakozás, de azért valahogy kikászálódtunk az ágyból. Reggeli után az egyetemi szervek bemutatkozása következett, sokat megtudhattunk olyan szervezetekről, amelyek segítik, és lehetőséget kínálnak a hallgatóknak az önmegvalósításra és továbbképzésre – mint a HÖK, KATA, Camp Leaders. Ebéd után kis pihenő következett, majd a csapatjátékok, amelyek izgalmasnál izgalmasabb fordulatokat hoztak. Legérdekfeszítőbb játék kétségkívül az Álompár volt, sok izgalommal, nevetéssel, és jó pár meglepetéssel. Eztán vacsora, majd a kiértékelés következett, mikor is megtudtuk, melyik álompár, és melyik csapat viheti haza az első díjat, és a vele járó vándorkupát. A többi helyezettnek sem kellett aggódnia, hiszen mindenki kapott valamiféle díjat, hogy aztán az utolsó este is szórakozásba torkolljon. Másnap megviselve ugyan, de annál boldogabban takarítottuk össze az általunk elszórt szemetet, hogy tizenegykor könnyes búcsút vegyünk a számunkra kedvessé vált szervezőktől, akiknek ezt a meghatározó élményt, ezt a csodálatos négy napot köszönhettük, majd buszokra szálltunk, hogy haza (vagy a kollégiumba) érkezvén kipihenhessük magunkat, és újult erővel vághassunk neki a további izgalmakkal kecsegtető tanévnek.

Milyen a gólyatábor? Első hallásra talán félelmet keltő, talán idegen, talán gombóccal a torkunkban szállunk fel a buszra, de már az első percektől fogva szórakoztató, felszabadult. Talán a legjobb módja, hogy a gólyák megismerkedjenek egymással, és az egyetem intézményével, és a tanév kezdésénél ne idegenkedve, hanem barátságosan nézzenek új, de már megismert csoporttársaikra.

Leczo Bence