Ismerd meg szülőfölded, ismerd meg Komáromot! – immár másodszor

A Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata immár második alkalommal szervezte meg „Ismerd meg szülőfölded, ismerd meg Komáromot!” névre keresztelt programját. Ez alkalommal november nyolcadikán az Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolára esett a választás.

A szervezők most novemberben a komáromi alapiskola ötödik osztályának tették lehetővé, hogy megismerkedjenek Komárom, és egyúttal a magyar kitartás egyik jelképével, nec arte nec marte, ahogy a kőszűz hirdeti. A rövid látogatáson 48 diák vehetett részt.

Cséplő Cintia, aki a Hallgatói Önkormányzat részéről koordinálta a várlátogatást, elmondta, hogy az alapiskolások nagyon élvezték az eseményt, és szemmel láthatóan sikerült közelebb kerülniük, megszeretniük Komárom ezen történelmi emlékét, amely megannyi jeles esemény színhelye volt.

Szabó Barnabás, a Hallgatói Önkormányzat elnöki jogkörökkel megbízott alelnöke elárulta, hogy hosszútávon szeretnék fenntartani ezt az eseményt, elérvén azt, hogy lassan minden fiatal, aki itt él, megismerhesse az ódon falak történelmét, és büszke is legyen arra, hogy ez a sem csellel, sem erővel be nem vett erőd éppen az ő városában található, s annak méltán híres jelképe is. Tehát minden évben a HÖK nagyobb szabású, egyhetes rendezvényein lehetővé fogjuk tenni valamely helyi általános iskola valamely évfolyamának, hogy ingyen megtekinthessék egy csoportos kiránduláson belül a komáromi Újvárat, melyet Klapka – Európában utolsóként a szabadságharcosok közül – még a világosi fegyverletétel után is védett – nyilatkozta a Hallgatói Önkormányzat alelnöke.