Kassa

Elsikló tekintetek tovaszálló füst között,
borús idő jár most a deli város fölött.
Minden kínját, szenvedés’t majd továbbörökíti,
de még így is homályból diadallal tűnik ki.

Kitűnik, mert míg vész dúl, hangosan s őrjöngve,
addig tornyaiban pár délceg vitéz őrködve
őrzi lángját az ősi, rég feledett erőnek,
megvetéssel, bánattal már sohasem törődnek.

Régmúlt, szebb korok művi szegélyzik romlás magvát,
farkasként dúlva gyorsan emészti jobbját-balját.
Hamvas kéz nyúl hirtelen a tudás tüzéért,
de egy kard hamar lesújt átvágva csontot és ért.

Ott strázsálnak ők még híres, nagy tornyok felett,
mit őrzinek, az mind’ kérdésre választ rejt.
Híres múltja nem múlik el dicső-dicső magnak,
Kassán, ahol igazi, forró kávét adnak.