Ki a felelős? – A daytoni szerződés hatása

Európa 2016-ban jogokat és törvényeket alkot, ahogyan tette azt 1995-ben is. Majd húsz év és alig néhány ítélet, bűnösök, áldozatok, szerettek, meghurcoltak. Dióhéjban ez mutatja a hágai Nemzetközi Törvényszék büntetőeljárását a délszláv háborús bűnösökkel szemben, érvényesítve a nemzetközi jogot. Mit tehet a Törvényszék? Mit tehet az elítélt és áldozat? Talán a verdikt elfogadását, talán azzal való szembe szegülést, talán semmit.

Napjainkban ítélet született Radovan Karadzič szerb nacionalista politikus, az egykori Szerb Demokrata Párt vezetője ellen. A hivatalos indoklás szerint az ellene felhozott vádakban bűnösnek találták – kiemelten a srebrenicai mészárlás ügyében –, negyvenévnyi börtönre ítélték, amit lehet meg sem él, még akkor sem, ha leszámítják a hétéves fogvatartást és ítélethozatalt. Karadzič bűnös, de milyen mértékben? Az ítélet mindenért kárpótol, avagy elodázza a felelősség elvét? Karadzič tudta mit tesz, tudta mit jelentett Szerbiának a délszláv háború, ismerte a második világháborús rémtetteket és azok következményeit, mégis cselekedett.  Azt mondhatnánk, hogy a felelősség elve őt terheli, azonban az ország irányításában nem egyedül vett részt. Tito óta véget ért lagymatag, nyugatbarát Jugoszlávia helyett erős, centralizált „Nagy Szerbiát” akartak, hangsúlyos nemzettudattal, fajsúlyos történelemi gyökerekkel. Karadzič mellett Vojislav Sešelj, Slobodan Miloševič, Goran Hadzič és Ratko Mladič osztályrészt vállalt az „új” struktúra kiépítésében. A felelősség elve tehát nem őt, hanem ŐKET terheli, egy vezető nacionalista politikai-katonai gárdát, nem személyt inkább kollektív csoportot. Valószínűleg soha nem lesz teljesen tisztázva az eset, hiszen Miloševič meghalt, Hadzič és Mladič súlyos betegek, Sešeljt pedig felmentették.

A felelősség elvénél maradva kanyarodjunk vissza az már említett 1995-ös esztendőhöz, mikor is aláírták a daytoni békeszerződést, mely lezárta a délszláv háború első időszakát és rendezte Bosznia-Hercegovina helyzetét. A területi, etnikai, katonai és jogi-politikai rendelkezések Boszniában új jövőt sejtettek. Az aláírók mindent számításba vettek, vagy majdnem mindent, hiszen a bűnösök elfogása egyezményen kívül maradt. A történelmi vonatkozások kevesebb szerepet kaptak az aktuálpolitikai érdekekkel szemben. Várakozáson alulinak bizonyult azon megállapítás is, miszerint a térkép átrajzolása serkenti az új ország dinamikus előrejutását. A régió még most is a feleszmélés időszakában van, noha integrációs kísérletek zajlanak a Balkán egészén, az Európai Unió ösztönzésére. A délszláv testvérek még egymás keresésére, politikai önmérsékletre és kompromisszumok sorára várnak. Dayton tehát részproblémát oldott, ugyan humánus szempontból megszüntette a vérrontást, de minden egyéb momentumot megtartott.

A rövid kitekintő után akkor nézzük meg még egyszer: ki a felelős? A tényleges felelősség a történelmet illetné, de mint ilyen komplex folyamat, mely előirányoz és formál, feloldozást nyer köszönhetően tettestársának a múló időnek. Richard Holbrooke egykori amerikai diplomata megállapítása szerint is – aki ott volt Daytonban – ebben a háborús végben és renovációban nincs helye a történelemnek. A felelősség elve így átruházható a jogi-politikai személyekre, szervezetekre, szerződésekre. Ezen elemek korrigálták, kodifikálták és predesztinálták a délszláv háború következményeit, annak történéseit.

Valamennyi esemény tehát így él tovább a köztudatban. Hága marad a törvényesség őre, Karadzič pedig egy nemzetközileg elítélt, a fent jegyzett terminusok szerint „felelős” politikus.

Sakáč Roland