Lázadás?!

Hogy mi az a lázadás, oldalakat lehetne írni róla. Szabályokkal való szembemenés? Társadalommal való szembemenés? Konformizmussal való szembemenés?
Talán a lázadás legjobb megtestesítője a punkzene. A punkzene, a lázadás, a nyolcvanas évek antikommunizmusa, amikor a lázadás még lázadás volt, hiszen retorziókra számíthattak.

Manapság mit hívunk lázadásnak? Lázadónak hívjuk a kékhajú, bakancsos, bőrkabátos fiatalt, pedig jól tudjuk, hogy nem az. Lehet, hogy pár nyugdíjas szörnyülködve kéri majd Isten büntetését a világra őt meglátva, de a társadalom ingerküszöbét már rég nem lépi meg ez a fajta valami.
Lázadónak hívjuk a perverzióit nyilvánosan megíró, nyomdafestéket nem tűrő szavakat használó drámaírót, mert ő lázad, mert ez művészet, mert ez lázadás. Pedig pontosan tudjuk, hogy nem az, mivel lehet. A kulcsszó a lázadásnál a nem lehet. Nem szabad. Tabu. A társadalom igényeivel szembeniség. A mai társadalom viszont igényli a kékhajú leányzót, és a káromkodó drámaírót is.

Ma a lázadás a normalitás, a műveltség, és a kultúra szeretete, művelése, és hagyományaink ápolása. Lázadjunk hát eképpen!