Naplemente

Kollár Patrik: Naplemente

Lement a nap, de a szemem még nyitva,
leszállt az alkony, mint a koporsó a sírba.
Minden elnémult, de egy halk sóhaj a szélben
üzente nekem, hogy minden más, mint régen.

Kinn a réten alszik minden fűszál és állat,
itt-ott felvillannak a hétköznapi házak.
Talán a család sirat most valakit,
hallom az anyuka elcsukló szavait.

Én csak egyedül bolyongok az utcán,
merre tart az életem, bár előre tudnám,
akkor a szívem is megnyugodna végre,
békét akarok, kiáltom az égre.

A nap eltűnik a ködös hegyek mögött,
én pedig próbálkozom, édes álmot szövök,
de lelkem démonai feltörnek a felszínre,
fekszem az ágyamban testemet megfeszítve.