Res publica ma, holnap

Az elmúlt hónapok aktuálpolitikai kérdése többek között a bevándorlókról szóló nemzeti konzultáció volt. A magyar kormány több millió példányban, nyomtatott formában a felnőtt lakosság egészéhez eljutatta azt a kérdőívet, mely a bevándorlás megoldását, lehetséges alakítását tartalmazza. A szöveg első ránézésre egyszerű, hivatalos levélnek tekinthető, egyszeri olvasás után viszont nyílt politikai üzenetnek. Az elfeledett levelet érdemes részeiben taglalni, elővenni és újra értelmezni, így felfejthető a rejtett politikai üzenet. Haladjunk szép sorjában.

„Tisztelt Honfitársaim!” „Mi, magyarok…”. A levél szerzője megszólítja hű választópolgárait, utal a 2010-es sikerekre és a nemzeti konzultáció eredményességére. Az első rész hivatalos forma, a második rész már komoly jelenségek, események gyűjtőhelye, igazi „in medias res”.

Célpontban a januári párizsi terrorcselekmények és az Európai Unió tehetetlen bevándorlási politikája, mely ma is megoldatlan kérdés. A szerző sötét víziókkal látatja, hogy mennyire gyenge Európa vezető politikai intézménye. Látatja a liberális európai demokrácia bukását. A negatív képek mellett az üzenet erős vallási töltetet kap, hiszen minden bevándorlót egy vallási közösség részének tekint, s nem különít el „fanatikus és mérsékelt bevándorlót”. Az üzenet összemossa a vallási és politikai elemeket, kategorizál, egyikkel oldja a másik elem hiányosságait, vagyis egyszerre két fronton akar helytállni: megmutatni a problémát és bűnbakot keresni, mely ideális az üzenet erősítéséhez.

Tovább olvasva a harmadik részben új kontextus tárul az Tisztelt Olvasó elé. A vallási elemek száma jelentősen csökken, s inkább a statisztikai adatok dominálnak. Már azt hisszük itt véget ér a felhívás, annak „varázsa” igazán csak most tetőzik, méghozzá a következő kijelentésben: „ez egy új típusú fenyegetést jelent, amit meg kell állítanunk” – írja a szerző. A bekezdés utolsó mondata visszavisz a sikertelenség útjára, Brüsszel kudarcaira és haza erős kormányzására. A szerző paternalisztikus hangon szól az országa népéhez, azon a hangon, melyen döntéseket hoz a nép segédletével, a publikum erejével. Az atyáskodás a következő két bekezdésben is tisztán érezhető. Vajon ezen magatartás forma politikai álca, vagy tényleges politikai profil? Bármelyik legyen is igaz, az üzenet egyértelmű: „döntést kell hoznunk, arról hogyan kell védekeznie Magyarországnak…”.

Mindezek egy utolsó felhívásban egyesülnek, még egy megerősítés, még egy mondat, s íme a tökéletes meggyőzés, a sulykolt üzenet, a felhívás varázsa. Az illiberális kormányzás egy újabb példájának lehettünk tanúi. A magyar kormány tehát látszólag mindent megtesz, így kíváncsian várjuk, igyekezetének konzekvenciái hogyan válnak „res publicává”, vagyis mindenki számára előnyös közüggyé.

Sakač Roland