The Land of Fire

Túl a Kárpátokon, a Kaukázus szívében helyezkedik el Azerbajdzsán, a muszlim-keresztény ország. A kis kaukázusi köztársaság, majd hetven évig tagja volt a nagy Szovjetúniónak, a szláv nagyközösségnek. 1991 után független ország lett, és egy sajátos új nemzetközi szövetségnek a Független Államok Közösségének lett tagja.

Azerbajdzsán politikai, gazdasági és kultúrális vonatkozásban eltér a régió másik két országától, Grúziától és Örményországtól. Grúzia örökölte a mérsékelt hatalmi érdekeket a szovjet korszakból, volt egy Eduard Sevarnadze nevű politikusuk, aki utolsó szovjet külügyminiszterként hatalmat és gazdasági erőt mentett át országába. Örményország megszenvedte a XX. század viszontagságait, török uralom után orosz igát kapott, és sok százezer munkatáborban pusztult áldozatot. Az örmény nép még mindig a borzalmakat dolgozza fel. A három szomszédos állam közül viszonylag Azerbajdzsán nyerte a legtöbbet. Íme a magyarázat.

Azerbajdzsán első olajkútjait a XIX. század derekán furták. A furás kitermelésének előnyeit a cári rendszer, majd a szovjet birodalom kialakulása után a moszkvai kommunista párt szerezte meg. 1990 után ez a monopólium átszállt az azeri vezetésre. Időrendben Ajaz Mutalibov, Abdulfaz Elcsibej és Heidar Alijev jeletette az azeri vezetést. Mindközül igazán nyomot hagyva Alijev tartotta meg a „fekete arany“ adományait. Heidar Alijev párttagsággal és titkosszolgálati múlttal a háta mögött a posztszovjet korszakban a miniszterelnöki székhez jutott, családját pedig befolyásos gazdasági érdekcsoporttá emelte, jó nyugati, keleti (török, iráni) és orosz kapcsolatokkal. 2003-as halála után fia és utódja Ilham lett a dinasztikus érdekek továbbvivője. Ilham Alijev kemény kézzel irányította államát, mint államférfi, üzletember és a politikatudományok doktora kényesen ügyelt arra, hogy a legjobb benyomást keltse a diplomaták és elemzők körében. A valóságban azonban könyörtelenül letört minden a hatalmi centrumát megdönteni kívánó ellenzéki kísérletet. Regnálásának köszönhetően Baku XXI. századi város lett, mely janus tekintetével vonza olajmérnökök és turisták százait. Az kőolajból szarmazó bevételeknek köszönhetően virágzó várossá tette Bakut, mely kulturálisan és az életszínvonal szintjén is nagyot lépett előre. A dúsgazdag pénzarisztokrácia és a szegény kisiparos, városi tömeg fővárosa Baku.

Baku és környéke a világ olajtermelésének egyik gyöngyszeme. Földünk egyik elsőrangú kőolaj exportőreként – ezt az AIOC állami kőolaj vállalat és a SOCAR kőolaj vállalat végzi – kapcsolatban áll a szakma nagy külföldi cégeivel, mint a British Petroleum, ENI, Statoil és így tovább. Az ország bevételeinek 70%-át a kőolaj exportja adja. A napi többszázezer hordónyi olaj kitermélésének és értékesítésének köszönhetően a térségben komoly gazdasági erőt képvisel. A Kaszpi-tenger kiaknázása csak javíthaja ezt a tendenciát, különképpen az újabb külföldi befektetők érkezése után. A kis Kaukázusi ország már évek óta konzultál az Európai Unióval az ide szállított kőolaj és földgáz mennyiségét és tranzitját illetően. Azerbajdzsánnak hosszútávon – körülbelül a következő 25 évben – kereskedelmi szempontból megérné Európa csúcsszervezetével elmélyítenie kapcsolatait. Ennek két okát véljük felfedezni:

Egy, az EU igyekszik mindinkább csökkenteni a kontinens Oroszország iránti gázfüggőségét

Kettő, a Nabucco projekt és a Déli Áramlat tranzithálózat versengése kedvez az azeri kőolaj versenyképességének és profitjának.

Mindezekből következik, hogy Azerbajdzsán egy óvatlan pillanatban szövetséges nélkül találhatja magát, hiszen előbb utóbb a „harmadik utas“ politikáját folytató országnak is döntenie kell ki mellé áll a világpiac alakulása során. Energetikai szempontból megéri befektetni a kis országba, ennek ékes példája Kína extenzív gazdaságpolitikája. A kínai vállalatok már betörtek az azeri piacra, tőkebeáramlással és fejlesztéssel is kulcsszerepet játszanak az azeri import szektorában. Mivel a kőolaj világpiaci ára az utóbbi időben hordónkénti 30 dollárra esett vissza, az amerikai, brit, orosz és más külföldi beruházások is felgyorsultak, ugyanis mindenki részesedni akar a „tűz országának“ ajándékaiból. Az újabb lelőhelyek újabb üzletet jelentenek, Alijevnek pedig presztízst növelnek. Geopolitikai adottságai miatt több kőolaj kitermelő ország között helyezkedik el – északra Oroszország, észak-keletre Kazahsztán, délre Irán – így a térségben kiemelkedő szerepe lehet a következő években. Meredek konkluziónak tűnhet, a most felvázolt elképzelés, mi szerint, aki birtokolja Azerbajdzsán partnerségét és gazdsági prioritásait – Alijev hathatós támogatásával – az lesz a kőolaj verseny nyertese. Márpedig jelenleg a feltörekvő Kína válhat a játsza nyertesévé. Gondoljuk végig mindez mivel jár. Egy korábbi cikkünkben már jeleztük nyugati vezető gazdasági elemzők jóslatát, vagyis a kínai gazdaság 2030-as polpozícióját. Amennyiben Kína az eddig megkezdett és kiépülő folyamatokat tovább viszi, abban az esetben bő tíz év múlva Azerbajdzsán a világ legdinamikusabb gazdaságának lesz partnere, és fő szponzora.

Ez persze egy prognózis, s mint ilyen egyenlőre az is marad. E prognózis Azerbajdzsán sorának alakulásával válik majd valóságá, vagy elvész a gazdasági verseny utvesztőiben. A „tűz országa“ tehát nem hunyt ki, csak most kezd igazán lángolni, így ragyogva be Bakut és világot.